Ebben az albumban minden benne van ami egy nagyon nehéz, de reményteljes korszakomról is szólhatna. Akkoriban szinte éjjel-nappal ezt hallgattam. Először csak a zene érintett meg, de amikor már a szavak is maguktól jöttek megértettem, hogy nekem mit is jelentett.
Akkoriban “Árral szemben” úsztam mert éreztem mennem kell, hogy az addigi életemet fel kell adnom, szélmalomharcot vívtam elsősorban önmagammal, hogy lesz-e elég erőm mindenhez. “Én” voltam a kulcs, én és senki más. Elküldtem, elváltam…..számonkérés!
Fájt a gondolat de ez volt a végzetem, most már tudom. Hivott egy érzés egy “MÁS világ”! Több akartam lenni, mint amit elhitettek velem. Tudtam és készültem a változásra, a belső béke bennem van és egy apró jel, mely megnyugtatott jó úton járok.
“Életem könyvé-be” visszatekintve hiába kerestem, nem volt mellettem igazából senki aki igazi társam lett volna, ahogy kellett volna! Ha van “Tökéletes pillanat” és nem figyelsz észrevétlen marad!
Sorsom új irányt vett mert a pillanat felemelő volt, tökéletes mámor és valóság határa elmosódott. Kapaszkodtam, fogtam erősen el ne múljon soha!! De a valóság kínzó és gyötrelmes volt számomra! Kiábrándult és fájó lelkem csak a boldogságot kereste.
A “Bölcsek útjá-ra léptem és hitem újra visszatért. Hittem a csodákban, visszatértem a “valóságba” majd hinni kezdtem az angyalokban. De először is meg kellett tanulnom önmagamat elfogadni. A “Tükör” amit láttam addig nem a valóság volt. Nem szerettem magamat de ennek mára már vége hiszen a világ Tőlem is szépül!!
A régmúlt emlékeit fájdalát el kell engedni hiszen ugyis “Mindegy már”. Ahhoz, hogy az új elérjen meg kell bocsájtani, nehéz tudom de enélkül nem megy.
Sikerült. És akkor rá találtam!!! De még nem mertem elhinni. Mert hihetetlen volt, más volt az utunk mégis találkoztunk, megigézett a hangja az én nyelvemen beszélt, megállt a világ!!! Nem kerestem tovább, valami magától, magára talált!!! “Lassan elhiszem”……
“Megtaláltam” önmagamat!! Az út amelyen akkor elindultam, féltett vágyaimmal, kinyíló szárnyaimmal nehéz volt de amivé lettem megérte.
“Újra meg újra” megtenném, újra átélném minden pillanatát.
Köszönöm ezt a csodálatos albumot, nekem nagyon sokat jelentett, jelent!!!!
Ash írta: 2010.05.04 11:07
Nagyon szép összefoglalása az albumban szereplő dalok tartalmának,
GRATULÁLOK: angel71 !
//pont két nappal ezelőtt gondoltam én is arra, hogy:
milyen különös, az életben vannak olyan szituációk, hogy az ember eszében ott motoszkál egy vers, dallam, regényből egy részlet a helyzet megoldásaként..
Nos, nem kell szégyellni alkalmazni is az adott pillanatban,
mert ugye volt egy, nem kisebb személy,
mint az Amerikai Egyesült Államok egyik elnöke,
/R.R./ aki bizonyos, alkalmas helyzetekben
-saját maga bevallása szerint-
szinészi múltjából vett idézetekkel “fűszerezte” beszédeit, válaszait!
A sors fintora, hogy általában az ember sajna,
csak utólag jön, rá, hogy mit is lehetett, (kellett) volna mondani valamikor,
de egyben ez is az életben a “szép”, márhogy előre nem minden
igazán kiszámítható!!//
A&
Én úgy gondolom, hogy akkoriban ezt az albumot nem ok nélkül kezdtem el hallgatni. Amikor éppen elfogyott az önbecsülésem jött a “Tükör” és párszor elénekeltem Gabival aztán minden jobban ment!!! Minden kérdésemre ami akkoriban foglalkoztatott, választ kaptam ettől a lemeztől. Nagyon sok a mondanivalója, minden egyes szava újabb érzéseket hoz elő bennem.
Ami még nagyon fontos, hogy nem egy dalról van szó, hanem az egész album így kerek egész -TÖKÉLETES!!!!!

Köszönöm Ash!!