Cimke: aprócikk
2012
01 10

Budapest – Világra hozta kisbabáját Völgyesi Gabriella (34). A Unique énekesnője kedd hajnalban adott életet első gyermekének, akinek a kisfiú apukájával együtt a Martin nevet adták.

A szülők eddig nem árulták el, milyen nemű gyermeket várnak, ezt a kis titkot ugyanis szerették volna megtartani maguknak a születéséig.

- Egy héttel korábban érkezett, mint ahogy vártuk, de szerencsére teljesen egészséges kisbaba. Hétfő reggel már beindultak a fájások, de amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan el is tűntek, ezért az orvosommal való konzultálás után még elindultunk egy forgatásra. Először azt hittem, hogy itt az idő, de miután a nőgyógyász azt mondta, ez normális, nem gyanakodtam. Este hat óra körül azonban újra jöttek a fájások, és akkor már be is mentünk a kórházba, de hazaküldtek, hogy még mindig nem jött el a szülés ideje. Pár órával később azonban már egyértelmű volt, hogy hamarosan érkezik a baba – mondta a Blikknek Gabi, aki elárulta…

Tovább a teljes cikkhez >>

2011
12 29

Budapest — Saját maga vitte el a II. kerületi Gárdonyi Géza utcai csecsemőotthon lakói számára Völgyesi Gabriella (34) azt a nagy csomag ajándékot, amelyet decemberben gyűjtöttek össze Bölcsőnyi segítség címmel a gyerekek számára.

A Unique énekesnője, aki hamarosan anyai örömök elé néz, boldogan vett részt a kezdeményezésben, hiszen tudja mennyivel szebbé lehet tenni az ünnepet azok számára, akik nem családi körben karácsonyoznak.

– Ebben az otthonban az újszülöttkortól nagyjából hatéves korig laknak gyerekek. Persze nekik is vannak szüleik, csak talán olyan nehéz anyagi körülmények között élnek, hogy még a meleg otthont sem tudják biztosítani, vagy éppen drogfüggők, ezért nem tudják ellátni a gyereküket. Szívszorító volt a látvány, ugyanakkor jó tudni, hogy ezek a gyerekek jó helyen vannak – mondta a Blikknek az énekesnő, aki azt is elárulta, egy kislánnyal az első pillanatban összebarátkoztak…

Tovább a teljes cikkhez >>

2011
12 28

Egy európai popzenével foglakozó amerikai weboldal pozitív kritikája az új Unique klipről:

“Here’s two new-ish clips from Hungary of note….one good, one kind of bad. One of the best and most underrated pop acts from Budapest, Unique, released a music video for their “Ugye mindig itt leszel?” December 24th and it’s yet another stylish winner. Have no idea why Unique aren’t bigger in Hungary. They put out consistently great music and understated videos that have more than a touch of class.”

Tovább a teljes cikkhez >>

2011
12 06

Budapest – Sugárzik a boldogságtól Völgyesi Gabi (34). A Unique énekesnője a Blikk olvasóinak árulta el először, hogy hamarosan anyai örömök elé néz.

A csöppség pedig – neme egyelőre titok – január végén érkezik, Gabi azonban addig sem ült tétlenül. Amellett, hogy decemberben sikeres szakvizsgát tett, és kedvesével, Ádámmal már szinte mindent beszereztek a picinek, nem feledkezik meg azokról a gyerekekről sem, akiket nem vesz körül szerető család.

– Remélem, karácsonyig több-bölcsőnyi ajándék is összegyűlik a gyerekeknek, hiszen sokuknak családjuk sincs. Legalább ennyit tegyünk meg mi értük – mondta Gabi, aki a Blikknek azt is elárulta…

Tovább a teljes cikkhez >>

2011
09 30

Idei utolsó élő koncertjére készül a Unique. Völgyesi Gabriella és csapata ugyanis egy időre leáll a koncertezéssel, hiszen az énekesnőnek és párjának, Kovacsics Ádámnak januárban babája születik. Szombat este azonban még a húrok közé csapnak, és egy igazi családi hangulatú nagykoncerttel búcsúznak a közönségtől.

– Úgy érzem, a kismamás, nagy pocakos látvány már nem igazán illik bele a Unique hangzásvilágába, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen leállna a zenekar, az idei évben ugyanis készülünk még egy újabb kislemezzel, és  jövő nyártól már ismét fellépünk…

Tovább a teljes cikkhez >>

2011
09 25

Budapest — Csak a színpadról vonulok vissza néhány hónapra, de ezt is így terveztem – ígéri Völgyesi Gabriella (34), akitől megtudjuk: – Babu egy időzített bomba!

A Unique énekesnője így hívja az öt hónapos pocaklakót, aki elmondása szerint jobbra-balra jár a méhében, amitől a hasa amorf alakot ölt.


– Október 1-jén lesz az idei utolsó koncertünk, leginkább az alakváltozás miatt nem vállalunk több fellépést. Nem illik a Unique zenéjéhez egy billegő kismama látványa a színpadon. Otthon egyébként nincs is mérlegem, bár az orvosom figyelmeztetett: csak néhány kilóval kéne átlépnem a hetven kilót. Ennyi még sosem voltam! – teszi hozzá a 177 centi magas popsztár, aki bámulatosan időzítette a …

Tovább a teljes cikkhez >>

2011
08 19

A Unique énekesnője januárra várja a picit, akinek nemét egyelőre nem tudja.

A Unique énekesnője élete legboldogabb hónapjait él át, kedvesével, Kovacsics Ádámmal ugyanis hamarosan szülők lesznek. A csöppség várhatóan januárban érkezik, addig azonban Gabira még egy hatalmas kihívás vár: alig egy hónap múlva szakvizsgája lesz.

Az énekesnő a Unique mellett már évek óta dolgozik jogászként is, két szakvizsga azonban még hátravan ahhoz, hogy önállóan praktizálhasson.

– A terhesség első három hónapja eléggé megviselt, nagyon fáradékony voltam, de szerencsére nem gyötörtek rosszullétek. A tanulást és a munkám elvégzését viszont igencsak megnehezítette, hogy folyamatosan…

Tovább a teljes cikkhez >>

2011
04 25

Egy európai popzenével foglakozó amerikai weboldal ajánlója a “Semmi nem marad” című videóhoz:

“One of Hungary’s longest-running Europop groups, Unique, released a new video over the weekend for their “Semmi Nem Marad.” The clip is a stylish affair with a storyline and it looks pretty good. “Semmi Nem Marad” translates to “there is nothing left” so you get the idea. A sort of melancholy dance song that reminds me of a lot of current Danish electronic crossover pop material. Have a listen below.”

Tovább a teljes cikkhez >>

2011
03 23

A  Unique  leforgatta  legújabb  videoklipjét,  „Semmi  nem  marad” címmel.  Az  új  videó története  olyan  nosztalgikus  elemeket tartalmaz, amely  a  30-as  korosztálynak  kellemes emlékeket  idéz. A klip  a  zenekari  részeken  túl,  öt  fiatal  mindennapjait  mutatja  be  a 80-90-es  években. A  kor  visszaköszön  a…

Tovább a teljes cikkhez >>

2011
03 04

Egy európai popzenével foglakozó amerikai weboldal pozitív kritikája a Unique-ról:

“I’m really excited for Unique’s new music video (coming soon, new teaser here) but the group has such a stellar back catalog of videos on You Tube it’s worth revisiting a few of the trio’s older tracks. “Fekete Fehér” is from 2009 and I love the song and clip for it. This trio has a fresh sound and they are kind of ahead of their time (they’ve been pushing this sound, sort of a cross between Depeche Mode and Kylie, or something, for years). Have a look and listen below.”

Tovább a teljes cikkhez >>

2010
08 12

2010
05 15

Sikert-sikerre halmoz a Unique zenekar. A csapat Hiszed vagy sem című dala nyolc hétig a legjátszottabb magyar rádióssláger volt, most pedig Gabiék támadnak az angol nyelvű verzióval.

Tovább a teljes cikkhez >>

2010
05 12

Nyolc héten keresztül a rádiók legjátszottabb magyar dala volt (és még mindig előkelő helyen szerepel a listán) a Unique Hiszed vagy sem című slágere. A klip dübörög a VIVA-n, külföldről egyre többen érdeklődnek a zenekar iránt, Gabiék pedig extrával kedveskednek a rajongóknak: itt az Unhappy Ending Dream.

Tovább a teljes cikkhez >>

2010
05 12

A Unique zenéjével népszerűsíti hazánkat egy utazási blogoló. Völgyesi Gabriella (33) egy külföldieknek szóló utazási magazin portálján láthatja viszont önmagukat, amellyel Kelet-Európát és a kelet-európai popzenét magasztalja a blog szerzője.

Az énekesnő maga is meglepődött, amikor a szerző interneten felvette velük a kapcsolatot, és engedélyt kért a Hiszed vagy sem című Unique-klip felhasználására; erre az együttes természetesen igent mondott.

Tovább a teljes cikkhez >>

2010
04 23

2010
04 09

Egy utazási blog, amely arról ír, hogy kis hazánkba azért is érdemes ellátogatni, mert olyan kelet-európai popzenével találkozhatnak, amelyet a Unique játszik:

“Meet Gabriella, Ádám, and Zsolt, Budapest thirtysomethings who formed the electro-pop group Unique in 1997 — and who’ve been music-obsessed ever since they were mini-Madyars. Blonde Gabi, for example, made a splash way back in ‘92 when she walked away with “best solo singer” on the Hungarian TV show Teenage Star Search. With her on vocals and her pair of wingmen on keyboards, the trio persevered finally hitting the big time in 2001, when a Unique tune was picked as the theme for the country’s first reality show and they released their first recorded single.”

Tovább a teljes cikkhez >>

2010
03 16

2010
02 11

Egy hónapot töltött a varázslatos szépségű Peruban Völgyesi Gabi és kedvese, Kovacsics Ádám

LIMA — A Unique énekesnője nem véletlenül választotta ezt az országot pihenésük helyszínéül, nagybátyja perui származású indián, aki már régóta szerette volna megmutatni családjának szülőhazáját. Gabi és Ádám utazásuk során ellátogatott a fővárosba, Limába, elrepültek a misztikus Nazca-vonalakhoz, jártak Machu Picchun, és még a dzsungelben is eltöltöttek pár napot.

Etetés Völgyesi Gabi Peruban járt. A természeti szépségeken kívül  egzotikus élőlényekkel is találkozott
Tovább a teljes cikkhez >>

vagy nézd meg így:

2009
12 02

2009
12 01